Karácsony Bálinttal [2023.12.24. 18:00 ]

 Kedves Olvasóim!

Sok szeretettel köszöntök mindenkit az idei Szentestén. Ezen a különleges alkalmon szeretnélek Titeket megajándékozni egy karácsonyi válogatással.

Az egyvelegben az idei év és a korábbi évek versei mellett egy vadonatúj vers is található, amelyet  először ebben a bejegyzésben olvashatnak el az olvasók.  A vers címe : ,,Az ágak meséje".


Az ágak meséje

Régi jó barátokként azt suttogják, hogy mindig jó valahová hazatérni,

hogy a világban érdemes a szépet keresni.

Régi cinkosként arra biztatnak, hogy mindig lehet a csodákban hinni,

s egy nagyon jó befektetés egymás napjait széppé tenni.

Annak a látványa, ahogyan  egy arany színű égősor köntösként átöleli a szúrós  tűleveleket,

a belső békéhez és elégedettséghez vezető út rögösségére emlékeztet.

Vác, 2023. december 24.



A most következő verset egy régi jó barátom születésnapjára írtam ajándékba. (Az alkotás a jeles nap előestéjén készült el.) A vers címe : ,,Kézfogások meséi".

Kézfogások meséi

November van és a naptáramban ott virít egy dátum, amely nagyon sokat jelent nekem,

ez a dátum idén ugyanúgy szerdára esik, ahogyan a születésed évében.

E köré a dátum köré rendeződik oly sok mese a kézfogásokról,

a gesztus mögött megbújó gondolatokról.

S ha lesz egyszer valaki, aki az életben megkérdezi tőlem, hogy a neved miért szerepel évek óta a számomra legkedvesebb férfi utónevek listáján,

akkor a versben szereplő meséket fogom Neki elmesélni.


Azokban a mesékben, ahol összefutottunk  az egymás alá bukó iskolai órákban,

s  nevetve üdvözöltelek Téged, ilyenkor a kézfogások azt üzenték, hogy: 

Nagyon örülök, hogy látlak! Legyen szép napod! 


Azokban a mesékben, ahol az oldalakat grandiózus ünnepnapokról készült képek díszítették,

ott az ünnep lázában szorítottam kezed, veregettem vállad az alábbi jókívánsággal, hol kimondva, hol kimondatlanul ellátva:

Kellemes ünnepeket kívánok Neked és üdvözlöm az egész családot!


Azokban a mesékben, ahol mindenféle kiemelt pillanat nélkül azt láttam, hogyan bánsz az emberekkel,

szívemet egy mélyről jövő büszkeség és szeretet töltötte el, ilyenkor  könnyeimet mások elől elrejtve szorítottam kezed, veregettem vállad a következő kimondatlan üzenettel ellátva: 

Büszke vagyok Rád és köszönöm a szüleidnek, hogy felneveltek Téged! 

Köszönöm szeretetre méltó, végtelenül erős és odaadó nővérednek, hogy születésedtől kezdve vigyáz Rád, gondoskodik Rólad és körülvesz szeretetével!

Vác, 2023. november 14. 


Most egy olyan vers következik, amely a blog adatai szerint a 2023-as év legnépszerűbb verse. Bár nem illik az embernek a saját munkáját dicsérnie, de bevallom, hogy erre a versemre vagyok a legbüszkébb, mert nagyon lényegre törő és őszinte. A vers címe : ,,KRISZTA".


KRISZTA

Gyermekként szemedbe nézve azt gondoltam, hogy a gyermekeim nálad jobb nagymamát majd nem is kívánhatnának,

s órákon át írtam és írtam az oldalakat egy könyvbe, amelyek arról szóltak, hogy hogyan vigyáznék szeretett lányodra és unokáidon keresztül hogyan árasztanálak el Téged szeretettel és tisztelettel.


Gyermekként szemedbe nézve azt gondoltam, hogy a gyermekeim nálad jobb nagymamát majd nem is kívánhatnának,

s órákon át írtam és írtam az oldalakat egy könyvbe, amelyek arról is szóltak, hogy mit köszönhetek Neked, amiért a lányod azzá lett, aki, amiért érdemes Őt nagyon szeretni.


Gyermekként szemedbe nézve azt gondoltam, hogy a gyermekeim nálad jobb nagymamát majd nem is kívánhatnának,

s szemedbe nézve egy harcos és erős nőt láttam, aki mindent megtenne a családja összetartásáért.

De ugyanakkor láttam szemedben tükröződni a világ és az életed akkori fejezetének viszontagságai miatt érzett ellenszenved,

s bennem motoszkált egy nyughatatlan érzés, hogy az életed majd a lányoddal és az unokáiddal közösen széppé tegyem.

Hogy megannyi közösen Neked szánt szeretetteljes öleléssel,

s oly sok kedves emlékkel.

Jövendőbeli családommal értelmet adjak az életedben az újrakezdésnek,

lányoddal és unokáiddal egymást kézen fogva mindig emlékeztessünk Téged arra, hogy miért is lehet örülni az életnek.

Hogy mindig fel lehet fedezni valami szépet tavasszal a természet felébredésében,

a nyarat kellemesen előrevezető mindennapok perceiben.

Hogy mindig, legyen az ember bármennyi idős képes arra, hogy ugyanolyan elégedettséggel megpihenjen nyáron a beérkezés évszakában egy jéghideg frissítővel a kezében,

egy nyugágyon hátradőlve a perzselő hétköznapokban.

Hogy az évek előrehaladtával a nyár végét követően egyre nagyobb súly az ember vállán a fűtésszámla,

de azért a szíve mélyén képes arra, hogy a barnába öltözött természetet, a lehulló falevelekkel és a zöld, szúrós köntösökből kibújó gesztenyéket ugyanolyan lelkesedéssel megcsodálja.

Hogy az évek előrehaladtával minden egyre nehezebbnek tűnik,

de ennek ellenére a karácsonyra való készülődés és az ünnep pillanatainak hatására a magunk mögött hagyott év nehézségei távolinak tűnhetnek.


Gyermekként szemedbe nézve azt gondoltam, hogy a gyermekeim nálad jobb nagymamát majd nem is kívánhatnának,

s ezt a szerencsét úgy háláltam volna meg a sorsnak, hogy minden erőmmel azon lettem volna, hogy unokáid már a fogantatásuk pillanatától kezdve biztonságban érezzék magukat.

Amikor pedig elérkezett volna a nagy pillanat,

akkor bársonyfelhőn biztató szavakkal támogattam volna lányodat (,,Képes vagy rá! " ; ,,Tudom, hogy meg tudod csinálni!" ; ,,Hiszek benned!" ; ,,Egy nagyon erős nő vagy, mert...") , hogy az unokáid az életükben szeretettel és a világ biztonságába vetett hittel induljanak.

S az unokáid élet iránti szeretetét még jobban erősítettem volna azzal,hogy szemük láttára és fülük hallatára annyiszor dicsértem volna a lányodat, annyiszor ölelgettem volna, 

ahányszor csak megtehettem volna.


Most itt ülök az asztalnál néhány évvel később és fényképedet nézem, s látom rajta azt a szívből jövő mosolyt,

amely mindig is hozzád tartozott.

S létezését bár nem mutattad találkozásunkkor a külvilágnak,

de mindig is éreztem, hogy az az igazi arcod, amit a fénykép mutat.

S bár nem valósulhattak meg a versben fogalmazott vágyak,

de ennek ellenére a neved jelentése számomra továbbra is ugyanaz maradt, mint az álmodozásom alatt.

Neved jelenti számomra az erőt,

az igazságérzetet és a talpra állást.

Vác, 2023.augusztus 5.



A következő verset még 2019 nyarán írtam, de abszolút nem kopott meg rajta az idő. Sőt azt gondolom, hogy még hosszú-hosszú évekig sokan a szívükben fogják őrizni a mondanivalóját. A vers címe : ,,Ha lesz egy lányom".

Ha lesz egy lányom

Ha lesz egy lányom,
határtalan örömmel fogom fogadni ezen a világon.

Ha lesz egy lányom ,
minden nap el fogom neki mondani , hogy miért imádom.
Az lesz a napi célom, hogy mosolyába életet, szemébe boldogságot varázsoljak,
a kis szeretet csomagomnak szeretetet adjak, biztonságot biztosítsak.

Ha lesz egy lányom,
annyiszor fogom ölelni és megszeretgetni ahányszor csak tudom.
Akkor lesz teljes a napom,
hogyha arcán tükröződik a boldogság , mint égen a napsugár.

Ha lesz egy lányom,
nem fogom elvárni , hogy TÖKÉLETES legyen.
Az élet egyik igazsága szerint a tökéletesség egy ember esetében nem létezik,
mert a tökéletlenségben rejlik olykor a tökéletesség.

Ha lesz egy lányom ,
bármit szeretne majd csinálni, bármivel szeretne majd foglalkozni én támogatni fogom.
Meg fogom majd tanítani arra , hogy az ember akkor lehet sikeres , ha amit csinál azt szeretettel csinálja,
Mert a hit és a szeretet csodákra képes,
ez a két dolog köveket , sziklákat  , dombokat , hegyeket mozgat meg.
S ha úgy hozza az élet , akkor a csillagokat is lehoznám majd az égről az én kis drágámért,
de nem fogom az égről az összes csillagot lehozni , mert néhány csillag jobban mutat az égen,
s majd szeretném neki megmutatni , hogy hogyan lehet azokat lehozni.

Ha lesz egy lányom,
megtanítom neki , hogy a megérzéseire hallgasson.
Az okos megérzésekre , mert a test sosem hazudik,
a test egy színpad , ahol a lélek zenéje játszódik.
Nem véletlen akad , szúr , fáj valami,
nem véletlen múlik el a fájdalom akkor, amikor.
A lélekben játszódó történések intézkednek annak ügyében,
hogy egy betegség ne találja meg az embert,
hogy a test milyen tüneteket produkáljon.

Ha lesz egy lányom,
Nőként fogok vele bánni.
Ha majd elviszem valahova kinyitom előtte az ajtót,
lesegítem róla a kis kabátot.
Meghallgatom majd akármikor,
kisírhatja magát , kiöntheti kicsi szívét a vállamon.
Sokat fogom majd dícsérni az édesanyját a szeme láttára,
s a füle hallatára.

Ha lesz egy lányom,
szeretni fogom őt , hogy felnőve a világban szeretni tudjon.
Vigyázni fogok rá és ott leszek mellette , ameddig megtehetem,
előbb történjen velem valami rossz , mint hogy neki bármi baja legyen.
Hagyni fogom őt olykor álmodozni,
hogy legyenek álmai.
Hagyni fogom őt olykor unatkozni,
hogy legyenek gondolatai.
Örömmel fogom bármikor hallgatni,,
mert biztos rejtve valami újat fog a világból mutatni , a dolgokról tanítani.

2019.július 23.


A mélyebb érzelmeket feldolgozó versek után egy semlegesebb vers következik, amely a Napfelkeltét írja le. A címe ,,Napfelkelte".

Napfelkelte

 Futószalagon követik egymást a percek,

hogy megérkezzen az a pillanat, amely az új nap új lehetőségeire emlékezteti az embert.


Futószalagon követik egymást a percek,

hogy a hétköznapok színpadán, a mindennapok díszletében a színfalak mögül óvatosan előbújjon egy különleges vendég,

egy különleges vendég, aki sugaraival felmelegíti a mindennapok perceit.

Dunakeszi, 2023. január 5. 07.20


Áldott Szentestét kívánok minden olvasómnak sok szeretettel!

 


Kép forrása : Saját fénykép

[2023.12.24.]


Megjegyzések

Népszerű bejegyzések