Lelki infarktusom naplója

 Azon a napon újra egy gyermeknek éreztem magam és egyedül voltam a szobámban,

 egyedül voltam a szobámban és reményekkel telve ébredtem, mint december 24-e reggelén.

Órákon át izgatottan és reményekkel teli szívvel mászkáltam a szobámban,

mint, amikor gyermekként belehasított a lelkembe a karácsonyi készülődés.

Azon a hónapokkal ezelőtt kitüntetett napon egyedül a szobámban   távol voltam a mindennapjaimtól egy magamban üres zsebbel,

s éreztem, ahogyan egyszerre a tűzforró és a jéghideg víz híven nyomja a szívem.

Nem haladtam el a hétköznap délelőttökhöz hasonlóan a máriaudvari telkek mellett,

nem sétáltam el az egyetemi hétvégékhez hasonlóan egy óbudai hipermarket frissen sült péksüteményei mellett.

Nem voltak mellettem a mindennapjaimhoz hasonlóan az igazolványaim,

nem fogtam magam mellett az ételes edényeimet a hétköznapokhoz hasonlóan, 

nem siettem egy óbudai hipermarket önkiszolgáló kasszáihoz a kosaramban frissen sült péksüteményekkel és innivalóval az egyetemi hétvégékez hasonlóan.

Azon a hónapokkal ezelőtt kitüntetett napon egyedül a szobámban távol voltam a környezetem visszajelzéseitől egy magamban üres zsebbel,

s éreztem, hogy miután egyszerre ömlött rám a tűzforró és a jéghideg víz, kaparni kezdett a torkom, csökkent az étvágyam, nehezebb volt a bal kezem és szúrt a mellkasom.

Nem érkezett e-mail fiókomba üzenet, hogy hogyan szerepeltem egy vizsgán, 

nem hallottam senkitől sem pozitív sem negatív szavakat, amelyek meghatározzák jellememet.

Azokban az órákban egyedül voltam a szobámban üres zsebbel,

jéghideg és tűzforró víz által híven nyomott szívvel.

Szúrós indákkal lefogott karokkal,

égő torokkal és elnehezült mellkassal.

Egyedül voltam, ahogyan lennem kellett,

hogy egyszerre érezzem meg a poklot és a mennyt.

Azon a hónapokkal ezelőtt kitüntetett napon egyedül voltam a szobámban a legsebezhetőbb és legkiszolgáltatottabb állapotomban,

s valahogy engedtem a saját testemnek mindent.

Engedtem, hogy fájjon, lángoljon és lehúzzon,

hiszen úgyis ott álltam a szobámban üres zsebbel.

Azon a hónapokkal ezelőtt kitüntetett napon voltam az elmúlt 25 évben a legengedékenyebb a saját testemmel,

mert úgy voltam vele, ha már hosszú hónapokkal ezelőtt kitüntettem azt a bizonyos napot, akkor jöjjön, aminek jönnie kell.

Szakadjon szét a szívem, száradjon ki a torkom, nehezüljön el a karom, ha úgy kell történnie,

borítsák be lángoló tüzes övek a testemet, ha úgy kell történnie.

Azon a hónapokkal ezelőtt kitüntetett napon voltam az elmúlt 25 évben a legendekényebb a saját testemmel,

engedtem, hogy kíméletlenül tanítson, hogy az eddigi életemben mit hagytam elveszni és mit nem engedtem el,

Engedtem, hogy kíméletlenül tanítson, hogy létezhet-e béke köztem és néhány ember között vagy engedjem el,

az elmúlt 25 évben most először adtam neki teljesen szabad kezet, hogy döntsön az életemről és halálomról.

Hogy eldöntse, hogy az érzelmi sokk után folytathatom-e tovább a megszokott kerékvágásban az életemet,

vagy betegedjek meg és értékeljek újra mindent.

Vác, 2025.június 23.